Kárpátia idézetek
Lesz itt minden, ígérem, ha felkelsz egy napon,
meglátod, ha odasétálsz, s kinézel az ablakon.
Utazgatunk, elmegyünk, csavargunk majd, te és én,
csak egyet tegyél meg nekem, gyógyulj fel a kedvemért.
Törvényekkel nem tilthatják
magyar nyelvem ékes hangját.
Most, hogy meg kéne végre pihennem,
most, hogy fáradtnak érzem mindenem,
talán még egyszer jónak kéne lennem,
aztán jöjjön, aminek jönni kell.
Hej tulipán, tulipán,
sóhajtásod messze száll,
sebes szárnyán visz a szél,
hallják meg, hogy van remény.
Meséld el, milyen voltam,
hogy éltem, hogy daloltam,
segíts, hogy emlékezzem,
kit szerettem?
Mondd azt, hogy minden rendben,
nincs baj, és nem kell félnem,
s én majd behunyt szemmel
emlékezem.
Egy gúnyám, egy csizmám, mégis gazdag vagyok,
mert biz én magamnak magam parancsolok,
hegyeken, völgyeken keresztül kószálok,
ott, ahol megállok, szerencsét próbálok.
Telnek-múlnak, elszállnak az évek…
Megfordulok és ha visszanézek,
Visszanézek, nézlek téged.
Én Uram, csak arra kérlek,
Vigyél hírt a kétkedőknek,
Ne apadjon ki a forrás,
Add, hogy legyen gyermekáldás.
Míg Isten megtart minket,
S nyelvében él a nemzet,
Addig ezer gyökér összeköt itt
Minden magyar lelket.
Valahol pásztortüzek gyúlnak,
És a lángok az égbe nyúlnak,
A feledés homálya lassan elmossa a múltat!
De míg a mesék igazsága
Száll szájról szájra,
Addig van remény, hogy megmarad a magyarnak hazája!
Nap szárítja csapzott tollát,
Nézi szíve választottját,
Megesküszik földre-égre,
Halálba is elmegy érte.
Rab madár, hogyha voltam,
Kitéptem minden tollam.
Áruló sosem lettem,
Magyarnak születtem!
Megtörni nem fogok, itt éltem, itt halok,
Áldom az Istent, hogy magyar vagyok.
Elvérzett a nemzet nagy Magyarországért,
Most sír, zokog a lelkünk hegyekért, rónákért.
Aki azt majd egyszer újra feltámasztja,
Áldja meg az Isten és minden magyar ajka.
Bizalmam az ősi erényben
Hiszem, hogy vélünk az Isten
Hiszem, hogy lesz feltámadás
Az idő kezdete óta regéket mesélnek róla
Milyen szép is az én Hazám.
Nyakas a parasztgazda, faragatlan fajta.
Kajla bajsza alatt kacag, ha dagad a flaska.
Haj-jaj, ablak alatt dalra fakad, s szakadatlan hajtja,
Ha laza a gatyamadzag, csak kalap van rajta.
Ha dob helyett harsona szól,
És nyitják a menny kapuját,
Ott menetel seregünk,
A csillagösvényen tovább.
Csak egy nap az élet, fiúk,
Csak egy nap, és nincsen tovább,
De ezért a napért megszületni,
Érdemes volt, cimborák.
Folyton torkos, drótos tót sós ropogóst kóstol,
Potyog most sok olcsó gomb, oly komoly gyomortól.
Hó-hó, ódon hordóból csobogó jó bort mohón kortyol,
No, most gondoskodjon, doktor, módos koporsóról!
Isten előtt ki-ki bűnei szerint,
méltó módon elszámoltatik,
nem marad semmi véka alatt,
mi megtörtént a nap alatt.
Nem látlak én téged soha, soha, sohasem,
Te sem látod, hogy érted könnyes a szemem.
Nevedet hiába mondom, könnyemet hiába ontom,
A harcok mezején, valahol tőled távol…