Kádár János idézetek
Kádár összecsapta a tenyerét, és a káderek, mint a varjak felszálltak a levegőbe, majd kis szünetet követően mind leszállt, csak egyik-másik más ágra ült le.
Minden kofa okos a piac után, így kellett volna, úgy kellett volna, de az az igazság, hogy Kádárnál többet senki sem tett akkoriban.
A mondat, melyet Kádár 1961 decemberében fogalmazott meg, így hangzik: ” Aki nincs ellenünk, az velünk van.
Higgyék el, ha kormányellenes felkelésre jövünk rá, és azzal le kell számolni, okvetlenül összehívjuk a Központi Bizottságot. És ha mi nem hívtuk össze, akkor nem volt kormányellenes felkelés Magyarországon, vagy lázadás.
Ezeknek a kulákoknak így, úgy, amúgy még ma is nagyobb a befolyása a faluban, mint egy átlagos parasztembernek, és hát azok sem oroszlánok, […] azok is emberek, feladják a harcot, az is meg akar alkudni a körülményekkel, de ehhez kell valami létezési formát látni maga előtt a saját körülményeit illetően. Még arra is gondolunk, hogy a közeljövőben szükséges lesz állást foglalni abban is, hogy nemcsak bevehetik, [… hanem] meghatározott ideig, két vagy három esztendeig tartó becsületes munka és tisztességes viselkedés után teljes jogú tsz-tag lesz, tehát nemcsak hogy választási joga lesz, hanem választható is lesz.
Lengyelország egy jobbra-balra tántorgó részegre emlékeztet, aki csak az őrangyalának köszönheti, hogy nem esik el.
Forradalomnak nevezni október 23-át megengedhetetlen, sem elvileg, sem politikailag nem helytálló … legfeljebb felkelésnek lehet nevezni. Ha nemzeti forradalomnak fogadjuk el, akkor mi az ellenforradalom?
Ott voltam, ahol lennem kellett, és azt tettem, amit tennem kellett.
A fizikai gyengeség nem tudta megzavarni realitásérzékét. A kompromisszumok örök robotosa a kor követelményeinek szellemében képes volt átértékelni korábbi alapvető nézeteit is. Kádár János az életét tette fel a kizsákmányolás elleni harcra, meggyőződésében sohasem ingott meg, mégis a korát messze megelőzve ismerte fel, hogy az elkerülhetetlenül beáramló tőke milyen hatást gyakorol majd Magyarországra…
Aki nincs a Magyar Népköztársaság ellen, az vele van; aki nincs az MSZMP ellen, az vele van; és aki nincs a Népfront ellen, az vele van.
Mi feloszlatjuk az Államvédelmi Hatóságot, mert nem ér semmit, mert rossz módszereik voltak; nem azért, mert az ellenség követeli, hanem azért, mert módszereit nem tartjuk célravezetőnek.
Úgy hiszem: alapvető etikai normáink közé tartozik, hogy mások megítélésénél nem tagadunk meg tőlük olyan erényeket, melyek belőlünk hiányoznak – mégis kevesen tudják elkerülni ezt a hibát
Mert az a helyzet – most már rájöttem, a (1956. október) 28-ától kezdődött az, amikor ruhára, bőrszínre, nem tudom mire rámutatva fegyvertelen embereket progrom alapján megöltek. És azokat előbb ölték meg, mint a Nagy Imrééket. Mert ha arról van szó, hogy nem történelmileg nézem, akkor én is nyugodtan azt mondanám, hogyha én harminc év távlatából nézem, akkor én is mindenkit sajnálok.
Lengyelország egy jobbra-balra tántorgó részegre emlékeztet, aki csak az őrangyalának köszönheti, hogy nem esik el.
Valóban fedi-e a valóságot, hogy a korszak magyar politikai életében egyetlen olyan személy sem akadt, aki Kádár János helyébe lépett volna? És ha csakugyan így áll a helyzet, óhatatlanul felmerül a kérdés: maga Kádár mennyiben felelős ezért.
Álltalánosságban szólva a múltat elemezhetjük, de nem vitatkozhatunk vele, Engels szavai szerint „ami megtörtént, az igazolta létét”.
Kádárnak személyes történelmi szerepe, sőt, mondjuk úgy: győzelme, hogy megakadályozta Rákosi Mátyás visszatérését.
Amikor a halálos ítéletek száma elérte az ellenforradalmi eseményekben ártatlanul elhunytak számát, arra kértem az elvtársakat, hogy álljanak le.
A legtöbb önmaga lehetőségeit megvalósító férfi sikere mögött egy-egy nő önfeláldozó munkája rejlik – leginkább az első útba indító édesanyáé.
Kádár dühös megvetéssel tekintett a lengyel vezetésre, megjegyezte: „Lengyelország egy jobbra-balra tántorgó részegre emlékeztet, aki csak az őrangyalának köszönheti, hogy nem esik el.” Kihozta sodrából a Szolidaritás felemelkedése is, amely egyértelműen a katolikus egyházhoz kötődő munkásmozgalom volt.
Ott voltam, ahol lennem kellett, és azt tettem, amit tennem kellett.
Legenda az is, amit többen ugyancsak tényként közölnek, hogy Kádárt a börtönben különlegesen megkínozták. Ez nem igaz, de a lelki tortúra annál gyötrelmesebb volt. Amíg folyt a vallatás, egyetlen másodpercre sem hagyták egyedül, éjjel-nappal két nyomozó volt vele a zárkában. Kádár, a maga makacsságával, egyetlen feltételhez ragaszkodott körömszakadtáig: nem volt hajlandó vallomást tenni senki ellen.
Feszülten figyeltem Kádárt. Csendben hallgatott. Aztán rajta volt a beszéd sora. „Igen”, egyezett bele, „igaza van, a szituáció stabilizálása miatt most szükség van az önök közreműködésére.”
A krumplileves legyen krumplileves, elvtársak!
A teljes igazság kedvéért azt is meg kell említenünk, Kádár mindvégig fenntartásokkal kezelte a technikai fejlesztés ügyét, jellemző, hogy a pártközpontban sokáig egyetlen számítógép sem működött.
Azt tudtam, hogy a Politikai Bizottságban két szárny létezik, a reformista és a nosztalgikus, csak azt nem tudtam, hogy mindkettőnek az ” Öreg” a vezetője.
Már többször említettük, a fiatal Kádár eszményítette a megtörhetetlen forradalmár hírében álló Rákosit, de ő is mint minden igazán tehetséges ember, úgy fejlődött, hogy sorra kinőtte példaképeit. Az iránta táplált illúzióját elvesztette, de egy ideig még hasznosnak ítélte jelenlétét a magyar közéletben.